A Hardcore stílusirányzat
	A kemény mag
A hardcore kétségtelenül a punkmozgalomból nőtt ki, bár hamar kivált belőle, és szembe is fordult vele. Ahogy a világ durvult, úgy durvult a zene is, a tempó fölpörgött, a hangzás olyan brutális lett, hogy ahhoz képest a "klasszikus punk" csak könnyed rocky. A lényeg persze nem a zenében, hanem a szövegekben és a magatartásban van: a punk nihilista, cinikus hozzáállásától eltérően a hardcore-hősök nagyon is határozott elképzeléseket fogalmaznak meg a jövőt illetően; a hardcore-mozgalomhoz hozzátartozik a politikai tevékenység: a színtéren előfordulnak újbalos, krisnás, sátánista, szélsőséges természetvédő csoportosulások csakúgy, mint jobbos, nemzeti HC-csapatok. A lényeg, hogy a hardcore mindig és minden körülmények között szemben áll a szerinte pusztulás felé tartó fogyasztói társadalommal. Nem csak a zeneiparral, hanem az egész rendszerrel. Szemben áll a rock and rollal is. Az amerikai hardcore-fanzine-ekben élénk disputa folyik a fegyverkezésről, a multinacionális vállalatok elleni direkt akciókról, az állati jogokról, az erdők pusztulásáról, a lemezeken kirohanásokat intéznek az USA és az Európai Unió ellen, Fenyvesi "Koko" Ottó találó kifejezésével élve: "a hardcore a világ alternatív mozgalmainak rock and roll frakciója". Legfontosabb ideológiája, a Straight Edge (SxE), amely a r&r szentháromság, a sex & drugs & rock and roll totális tagadása. A hardcore vállalja, hogy szélsőséges és erőszakos. Pozitív erőszak. Lényege a cselekvés, a változtatás szándéka. …s itt van a perpetuum mobile elásva, ez a hardcore-t mozgató tragikus feszültség: az elkeseredett változtatni akarás, amely igazából abból a felismerésből fakad, hogy semmi sem változik. A HC olyan problémákat vesz a nyakába, amelyek megoldására semmi esélye. Elszegényedés, társadalmi igazságtalanságok, bunözés, elidegenedés, a természet pusztulása. A HC cselekvési kényszerben van. Csöndben semmit sem lehet elérni, mondja, de erőszakot leginkább önmagával szemben alkalmaz: a koncerteken robban ki az energia; a HC-fejek legalábbis akkor boldogok, ha véresre aprítják egymást a fékevesztett táncban. Az ő droguk a mozgás, az adrenalin, hajtóanyaguk a zene. Az első hardcore-punkzenekarok 1981 körül, teljesen egyidőben jelentek meg az óceán mindkét partján, Britanniában és Amerikában. A brit mozgalom olyan bandáktól indult, mint az Exploited (Kilbride, Skócia), a GBH (Birmingham), a Discharge (Stoke-On-Trent, Shakespeare szülőhelye!) vagy a Rudimentary Peni (Brighton), hogy csak a négy legfontosabbat említsük. Az Exploited és a GBH a sajátos, csak a szigetországra jellemző, úgynevezett lumpenpunk vonulatot képviseli. Az egykori kiképző őrmester, Wattie Buchan által vezetett Kizsákmányoltak már első stúdiólemezük címével lefektették a programot: Punk's Not Dead! A karcos, ám kissé igénytelen megszólalású albumot a kiváló Troops of Tomorrow követte, a minőségi különbség elsősorban Big John gitárosnak köszönhető, aki pár évvel később megbecsült sessionzenésszé avanzsált (a Nirvánával is játszott). Az Exploited problémamegoldó képessége erősen közelített a nullához: "A politikusok hazudnak, a zsaruk korrupt gecik: üss, mielőtt téged ütnek le" – nagyjából ennyi. The Exploited Az 1980-ban alapított GBH nevének jelentése könnyu testi sértés, ennél fogva vaslogikájú olvasóink már bizonyára kikövetkeztették, hogy zenéjük is parányit keményebb a Neotonnál. Venomba oltott Ramones-barát Motörhead-elállatiasodás. Nem szeretik a feministákat és a holland punkokat, viszont szívesen énekelnek patkányokról, beteg fiúkról (innen nyerte a Trainspotting egyik szereplője a nevét) és általában a söpredékről. Csúcslemezük az enyhén metálos beütésu, ám baromi erős daloktól hemzsegő első album, a City Baby Attacked By Rats, amelyből közel egymilliót adtak el. A Discharge (Kisülés) együttes a hardcore-punk irányzaton belül új almufajt teremtett eszelős lemezeivel. Már korai kislemezeik is a punk-thrash jegyében fogantak, de a csúcspontra 1982-es Hear Nothing, See Nothing, Say Nothing címu LP-jükkel érkeztek el. A harcosan háborúellenes album számai között egy képzeletbeli atomtámadás sebesültjei nyöszörögnek, a fantasztikusan hangszerelt album olyan apokaliptikus hangulatot áraszt, hogy ahhoz képest egy éjféli túra a temető hantjai között könnyed sétagalopp. A halál a Rudimentary Peni lemezein is nagy hangsúllyal szerepel, s a Rudi tudott talán a legkevésbé közhelyszeróen szólni a témáról. Énekes-gitárosa, Nick Blinko grafikusként is jeleskedett: a R. Peni lemezborítói azonnal felismerhetők Blinko bizarr, beteges humorú, igen egyéni rajzairól, amelyek valóságos pókhálóként szövik be az alaplemez, az 1982-es Death Church LP tasakját. Blinko éneke velejéig jellemző a hardcore-ra: kétségbeesett, dühös és kitartóan utálkozó. Amerika Miközben az Egyesült Királyságban a hatóságok eltórték a hardcore jelenlétét, Amerikában veszélyesebbnek tekintették a terrorizmusnál, és a szó legszorosabb értelmében minden eszközzel igyekeztek meggátolni a mozgalom elterjedését. Kevés sikerrel. Az amerikai hardcore a rocktörténelem egyik legszervezettebb, legnagyobb hatású mozgalma volt. Glenn Branca, a New York-i no wave-korszak sokat látott legendás gitárbóvésze így nyilatkozott 1991-ben a Forced Exposure magazinnak: "...A hardcore-mozgalom sokkal nagyobb jelentőségu volt a hatvanas évek hippilázadásánál. Ha '69-ben bementem egy lemezboltba, akkor a vevők hiánya miatt ásítozó eladó körülbelül kilenc jó pszichedelikus rocklemezt tudott elém tenni, a hardcore csúcspontján havonta 150 lemez jelent meg és a lemezboltokban csak úgy nyüzsögtek a kölykök." A mozgalom pár év leforgása alatt kialakította totális alternatív zenei hálózatát független kiadókkal, terjesztőkkel, rádióállomásokkal és koncertszervezőkkel: tökéletesen kikapcsolva a hivatalos fórumokat és cégeket. A szervezésben jelentős szerepet játszottak a punkbirodalom éber palotaőrei, a fanzine-ek. Mindkét országos terjesztésu, nagy példányszámú (20000) amerikai fanzine Kaliforniában muködött, és muködik ma is. A nemzetközi kitekintésekre is vállalkozó San Franciscó-i Maximumrocknroll saját rádióállomással is rendelkezik, a Los Angeles-i FlipSide elsősorban a helyi, dél-kaliforniai porondra összpontosít. A mozgalom a különböző pacifista és más polgárjogi szervezetekkel összefogva számos politikai akciót bonyolított le, így például a Rock Against Reagan demonstrációsorozatot. A Rock Against Regan demonstrációsorozat egy plakátja Persze van, akinek ez sem volt elég: a vancouveri (Kanada) Subhumans hardcore-csapat (volt egy angol Subhumans is) két tagját öt évre sittre vágták, mert több ízben megpróbáltak felrobbantani egy környezetszennyezéséről híres helyi gyárat és több pornográf lapokat terjesztő boltot. A megmaradt tagok egy része a szintén kanadai D.O.A . nevu bandában folytatta, ahol továbbra is behízelgő modorban közeledtek a hatalomhoz: Rich Bitch (Gazdag szuka) címu számukat az akkori kanadai miniszterelnök feleségének, Margaret Trudeau-nak ajánlották sok szeretettel. A D.O.A. legjobb pillanatait Bloodied, But Unbowed, azaz Megfogyva bár, de törve nem címu albumuk tartalmazza. Nem sokban maradt el tőlük kihívó magatartásban a Texasból Kaliforniába költözött MDC. "Nem szólítjuk föl az embereket a zsaruk lelövésére, de nem is tiltjuk meg nekik!" – fogalmazták meg programjukat. Az MDC első lemeze, az 1982-es Millions of Dead Cops, Thom Wilson, a Dead Kennedys producerének égisze alatt készült, és a fentebb említett romantikus hangulatban fogant. Valami furcsa oknál fogva Texas, a legkonzervatívabb amerikai állam, Jockey, a Kennedy-gyilkosság, a coltok hazája valósággal ontotta a kitunő HC-csoportokat. Az MDC mellett innen indult a megindítóan bluesos suhanású Dicks, a punkot a funkkal bravúrosan vegyítő Big Boys, a lendületes protest-hardcore-ban utazó Really Red, a leírhatatlanul komplex, elvetemülten ficánkolós Butthole Surfers, vagy a közelmúltban nálunk is koncertezett D.R.I. A Dirty Rotten Imbeciles tagjai nem annyira a hardcore-ra jellemző humoros csínytevéseikkel tuntek ki, hanem ultragyors technikájukkal. A zenekar nevét viselő, pacifista ideológiával átitatott első nagylemezük huszonkét egyperces dalt tartalmaz, a mufaj klasszikusának számít. Később elmentek szopni a metál színtérre, Crossover címu lemezük óta csak a perverzek indulnak be rájuk. Az amerikai hardcore egyik fontos akciózó központjának számított a Youth Brigade formáció köré tömörülő, Nevadából Kaliforniába települt Better Youth Organization, (BYO) volt, amely Godzilla néven koncertklubot is fenntartott, és nevéhez híven egy jobb, tisztább ifjúság megteremtéséért küzdött. A BYO lemezkiadóként a mai napig is létezik, ennél a kiadónál készítette legjobb lemezeit a kanadai SNFU és a 7 Seconds. Los Angeles vezető hardcore-bandájának a Henry Rollins vezette Black Flag számított. Pedig igazából csak a Black Flag első albuma, a mérföldkövet jelentő 1981-es Damagedre jellemzőek a hardcore-stílusjegyek. Későbbi lemezeik inkább afféle bluesos dünnyögésu, korai Black Sabbath-ot idéző méregerős rockalbumok, amelyeket ural Greg Ginn érzékeny, lenyugözően eredeti gitárjátéka. A Black Flag nem is annyira lemezeinek stílusa, inkább a koncertjeire jellemző hallatlan erőszak és a folyamatos rendőrségi zaklatás miatt várt hírhedtté és a hardcore szinonimájává, legalábbis a kaliforniai, majd később az országos sajtóban. Az USA legegészségesebb punkszíntere a washingtoni volt. A fővárosi porond egy olyan közösség köré szerveződött, melyben a kollektív akarat teljességgel önkéntességi alapon kristályosodott ki. Ezért volt rendkívül színes a zenei paletta, mivel az úgymond "központi" figurák nem sóvárogtak ara, hogy az igazság egyedüli letéteményeseiként sütkérezzenek a fényben és mindenki számára kötelező érvénnyel meghatározzák, mi a hardcore szellemiség lényege. Olyan fontos zenekarok kerültek a pályára itt, mint a GI, a Scream, az S.O.A., a Minor Threat vagy a Bad Brains. Ian MacKaye, a Minor Threat vezetője és Henry Rollins útjára indította a mérhetetlenül nagy hatású Straight Edge mozgalmat, amelynek tagjai nem isznak, nem dohányoznak, nem drogoznak, nem nőznek. A Minor Threat első két kislemeze, illetve az Out Of Step nagylemez a mufaj legjelentősebb muvei közé tartozik. Minor Threat Persze, a kortársakhoz hasonlóan, a Minor Threat is élőben sütött igazán: a hardcore-koncertek radikális újításnak számító, nélkülözhetetlen stíluseleme, hogy a féktelen szabadság jegyében teljesen megszüntették a távolságot a közönség és zenekar között: a színpadot elárasztják a tömegbe fejest ugró arcok, az énekes pedig többet énekel a hallgatóság soraiban, mint zenésztársai körében. Nehéz olyan Minor Threat-fényképre lelni, amelyen Iant a színpadon látnánk. A Bad Brains tagjai kitunő néger muzsikusok, akik korábban dzsesszt játszottak, ám a Sex Pistols-lemez megismerése után stílust váltottak. Mivel nem tudtak megfeledkezni másik bálványukról, Bob Marley-ról, a világon elsőként megpróbálták társítani a reggae-t illetve a tempósabb, feszesebb jamaikai tánczenét, a skát a hácével. A zenekar nevét viselő 1982-es bemutatkozó albumuk sokak szerint minden idők legjobb hardcore-punklemeze. Alapos lelki felkészültség szükséges ahhoz, hogy ezt a lemezt meghallgassuk, mert már az első taktus úgy hat, akár egy 9/8-tempójú hurrikán. 1988-ban egy kis ideig a Faith No More-os Chuck Moseley helyettesítette az eredeti énekes HR-t. Koncertjeik ma is élményszámba mennek. A kilencvenes években Madonna lemezcégéhez, a Maverick-hez szerződtek, de az itt megjelent lemezeik feledhetők. A féktelenségükről híres, szélvészgyors washingtoni bandák olyan nagy hatással voltak az egész amerikai porondra, hogy még az eredetileg kifejezetten dallamos, középtempójú punkot játszó Dead Kennedys is stílust váltott: In God We Trust, Inc. Címó EP-jük már e bódulatban született. A New York-i hardcore-színtér külön színfoltja az amerikai porondnak. Főleg 1985-'86 után kerültek rá a térképre, elsősorban olyan bandák révén, mint a hazánkban is közkedvelt Agnostic Front, Underdog, Warzone, a magyar származású Koller fivérek vezette Sick Of It All, vagy a Youth Of Today. A New York-i hardcore-zenekarok tagjai között csak elvétve látni tarajosokat, inkább a rövidre nyírt kobak a jellemző. Az időről időre felbukkanó militáns jelző ellen nehéz küzdeni, különösen akor, amikor az egyébként zenei erényekben tobzódó Youth of Today-ről készült koncertvideókon a nagyérdemu láthatja, amint a zenekar tagjai a straight edge ideológiát olyan véresen komolyan veszik, hogy ha meglátják a söröspoharat valakinél, kiverik a kezéből. Ray Cappo énekes, a Youth Of Today feloszlása után kissé megnyugodott: belezuhant a Krisna-verembe, és új bandájával, a módfelett népszeru, parányit popos Shelterrel új irányzatot teremtett, az úgynevezett Krisna-core-t. A New York-i hardcore-színtér tán legtehetségesebb együttese a John Joseph és Harley Flanagan vezette Cro-Mags volt, amelynek első lemezét, az 1986-os The Age of Quarrelt (A zurzavar kora) szintén a Krisna-elménckedések ihlették. A lemez még ilyen távlatból is igézően hat a hallgatóra: különösen John Joseph vokálja, aki olyan démonikus erővel énekel, mint egy náci páncélosparancsnok, aki kiadja az utolsó parancsot: kitartani a végsőkig! Cro-Mags Irány a mainstream A hardcore-ról írva nem lehet kihagyni két olyan amerikai zenekart, amely sok tekintetben új távlatokat nyitott a műfaj számára. A nyolcvanas évek elejétől létező, Los Angeles-i Suicidal Tendencies először azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy a FlipSide 1982-es év végi szavazásán az olvasók a legrosszabb HC-együttes és a legnagyobb seggfej címmel tüntették ki, ám rögvest legendás bemutatkozó albuma után, egy évvel később már az év bandájának választották! A Suicidal Tendencies saját stílust alkotott a HC-n belül. Hipergyors basszusfutamait a funkyból turbózta (Robert Trujillo és Josh Paul valószínuleg a legjobb basszusgitárosok, akik valaha is megfordultak HC-bandában), a gitárban volt funky, ska, thrashmetál és klasszikus punk is; Mike Muir pszichopata énekstílusát, mozgását és öltözködést azóta is metálosok és punkok ezrei másolják. Igazi Suicidal-védjegy a fejkendő, azaz a bandana, a kaliforniai utcai gangek megkülönböztető viselete. Igaz is, nem szabad megfeledkezni a latin vonalról: a Suicidal pályája a Puerto Ricó-iak és spanyol nyelvu indiánok lakta kaliforniai gettó, meszticek, mulattok, midenféle kevert faj. A zenekar tagjai nyíltan vállalták, hogy kötődnek a hírhedt Crips ganghez. A ST még az MTV-t is meghódította: Institutionalized címu számukhoz készült videoklipjük országosan ismertté tette őket. A Suicidal később elsőszámú célpontja lett a PMRC és egyéb vallási szervezetek támadásainak, egyébként kisebb szünetekkel a mai napig aktív: néhány hete kitunő válogatáslemezt jelentettek meg, amelyen a ST mellett a tagok projektjeinek, rokonzenekaroknak (Infectious Grooves, Cyco Miko stb.) legjobb felvételei hallhatók elképesztő mufajgazdagságban. A már említett D.R.I. mellett metalistaként közismert társaságokra hatott a HC, sőt magának a metálnak is új löketet adott, nem lehet nem kihallani a thrash titánjaiból a HC-indíttatást. A nyolcvanas évek egyik úttörő crossover zenekarának, az Anthraxnek tagjai (lásd thrash-ben, rap-metálban elnyert kiváló dolgozói minősítésüket), Scott Ian és Charlie Benante játszottak az S.O.D. nevu legenás, szatírikus hangvételu HC-projektben. (A később M. O. D.-vá alakult, majd S. O. D.-vá visszaváltozott banda énekesét, a hangfaltornyokról a közönség fejére ugráló százötven kilós Billy Milanót legutóbb az Agnostic Front koncertjén lehetett látni – ő a NYHC-banda menedzsere.) A Slayer pár éve egy alapvetően punk-HC feldolgozás-albumot jelentett meg, a Metallica koncertjein pedig rendszeresen lenyomott ráadásként egy-egy HC-örökzöldet. …s természetesen a metál is nagyon nagy hatással van a hardcore-ra. Az utóbb említett két metálbanda volt a legnagyobb befolyással a HC-körökre, de elsősorban a Slayer kultusza nagy, az USA-ban például egyre népszerubb a Slayer-core-nak nevezett irányzat. Sok HC-bandát inkább csak a szövegvilága, életfelfogása, semmit zenéje különbözteti meg a metáltól. A vegytiszta HC kommerciális sikerét egy New York-i banda, a Biohazard hozta meg. A Biohazard Tulajdonképpen máig rejtély, miért ezt a zenekart kapta föl a média, a zeneipar, miért ez tudott sokszázezer lemezt eladni, amikor legalább tucatnyi hasonló hangzású, felkészültségu, legalább akkora energiákat hordozó zenekar volt a színtéren. A Biohazard az etnikai konfliktusokkal terhelt Brooklyn utcai életét énekli meg dalaiban, amelynek sajátos ízt ad a kántáló, raphatásokat mutató előadásmód. Az Urban Discipline címu album Európában is ismertté tette őket, de az igazi befutást a kitónő State of the World Address hozta meg. Ez a lemez a rapes hardcore számára azt jelenti, amit Marvin Gaye What's Going On-ja a soul számára. A Biohazardból pár éve kivált a hangzás kialakításában meghatározó szerepet játszó gitáros, Bobby Hambel. A többiek – némiképp meglepő módon – legutóbbi lemezükön, a Mata Leaón parányit felgyorsultak és visszatértek a hardcore hőskorszakának csatakos hangulatához. A Biohazarddal a hardcore egy szelete végleg átcsúszott a mainstreambe. Hatása ezerfelé ágazott, megjelent a metálban, a rockban és a rapben egyaránt. A mófajteremtő Judgement Night filmzenelemez rap-rock illetve rap-HC párosításai az MTV-generáció kedvenceivé lettek, olyan zenekarok adták a nyári rockfesztiválok törzscsapatát, mint a már emlegetett Biohazard, a hardcore-rapper Ice T thrash-HC bandája, a Body Count, a HC-től rengeteget tanult brazil metálisten Sepultura, a Rollins Band, a NYHC-vonalhoz igencsak közel álló metalista Pantera. A teljes hatástérkép fölrajzolhatatlanul bonyolult. Hogy a Rage Against The Machine balos dühöngései, a H-Blockx Viva-konform sör-HC-ja, a Clawfinger szőke durvulásai vagy akár az egész amerikai metálújhullám (Korn, Coal Chamber, Deftones) szaggatottsága a hardcore-ban gyökerezik, azt nehéz lenne tagadni. …s ma Az igazi hardcore, az, amelyikből a Biohazard is elindult az ötszáz fős kis klubokban él. Az amerikai színtér elképesztő műfaji változatosságban termeli a HC-zenekarokat. A NYHC híres oldschool bandái, a nagy öreg Agnostic Front és annak örökségét már családi alapon is tovább vivő Madball mellett olyan kultuszzenekarok tűntek föl, mint az Earth Crisis, amely a new school egyik élcsapata. A zene kicsit lassúbb, bonyolultabb, a szövegek sem annyira direktek, mint az oldschoolosok in your face dumái. A zenekar nevéből nem nehéz kitalálni, hogy lelkes környezetvédőkről van szó. Sőt. Az EC az egyik elsőszámú harcosa az úgynevezett vegan mozgalomnak, amely a Straight Edge mellett illetve ahhoz kapcsolódva a leggyorsabban terjedő új HC-ideológia. Tulajdonképpen szélsőséges állatvédő, vegetáriánus mozgalom ez, amiről így beszélnek az Earth Crisis tagjai a Struggle fanzine-ben: "Az Earth Crisis egyik legfontosabb célja azon szenvedések bemutatása, amelyeken az állatok keresztülmennek a mészárszékeken, vágóhidakon, laboratóriumokban, kísérleti központokban. A veganizmus nem más, mint a könyörület esszenciája, építőkocka a békés világ megvalósításához. A legtöbb emberbe azt nevelik, hogy az állatok biológiai gépek. Mi fölismertük, hogy ők is érző egyedek, ártatlan élőlények. (…) Mi elhatároljuk magunkkat a halálipartól. Mi tisztességesebbé tesszük a világot." Ahogy nem minden HC-arc mondja magát Straight Edge-nek, de a többségük nem fogyaszt drogokat és alkoholt, úgy a vegan sem általánosítható az egész mozgalomra, de a vegetarianizmus igen népszerű HC-körökben. …s egyre több zenekar valamint rajongó kerül kapcsolatba radikális természetvédő mozgalmakkal, mint például az Earth First, a Sea Sepperd, a Pacific Wild Life vagy az Animal Defense League. (Az Earth Crisis egyébként már föllépett itthon, a Riff-Rööff klubban.) Az új iskolából még rengeteg fontos bandát lehetne sorolni, ott a június 6-án állítólag Magyarországon, a gödöllői Trafóban koncertező Catharsis, aztán a dzsesszes beütésó Vision Of Disorder, az egyre élénkülő New Jersey Hardcore reprezentánsa, a középtempós Fury Of V. A nyugati parton, Kaliforniában a Victory kiadó körül tömörülnek a legfontosabb bandák. A pozitív gondolkodást és az erőszakellenességet középpontba állító Straight Edge zenekar, a Strife, amely legutóbb a sepulturás Igor Cavalerával dolgozott együtt. A Strife a maga módján szembe helyezkedik sok olyan szélsőséges irányzattal, amely divatos mostanában a keleti parton: az erőszakos, gangesedő Straight Edge vagy a radikálisnál is radikálisabb veganizmus, vagy a mindenféle extrém vallások – elsősorban a Krishna-tudat – terjedése. Fontos kaliforniai csapat még az Ignite, amelynek frontembere egy magyar származású fiú, Zoli Téglás, aki kitűnően beszéli az anyanyelvét, annak ellenélre, hogy kinn született. Európában főleg északon erős a mozgalom. A svéd, a belga és a holland a legizmosabb hardcore-szintér. A svédeknél kemény a Straight Edge és a veganizmus is, érdemes említeni a Refused zenekart. A belga-holland színtéren a new school, a Slayer-core uralkodik. Teljesen halottt viszont Anglia. A németek – milyen meglepő – fantáziátlan másolók, kivétel talán a berlini Proof. Izgalmas Franciaország, Portugália és Olaszország is, bár kevés hír jut el onnan. A legjobb európai HC-kiadó a Goodlife, amelynek lemezeit rövidesen Magyarországon is forgalmazzák majd Forrás: Töky blog-ja